Ismerkedés a betűkkel

Bizonyára közülünk sokaknak ismerős a kép: nagyi ül a számítógép előtt és géppuskaropogást messze elkerülő sebességgel kopog a billentyűzeten azzal a veszelyesen fenyegető mutatóujjal...kopp...kopp...koppkopp (hoppá, itt egymás mellett volt két igényelt betű)... kopp ... kopp... és így tovább a végtelenségig. Mit nekik vakon 10 ujjas gépírás! És mi a helyzet a gyerekekkel? 

Nem elképzelhetetlen, hogy már úgy kerülnek iskolába, hogy valamennyire tudnak olvasni. A jelenség korábban sem volt másképp, csakhogy most egy újabb tényező segítheti az olvasás korai tanulását. Hogy ez jó-e vagy sem, az nagyon összetett kérdés, most nem is kívánok rá választ találni. Ami azonban biztos: a klaviatúra leosztásával a gyerekek már az iskolát megelőző szakaszban is rendszeresen ismerkednek, közeli barátságot kötnek. Akkor miért ne használhatnánk ki ezt az írás és olvasástanításban. 

Az olvasástanításnak van jó pár, a mai magyar közoktatásban is alkalmazott metódusa. Mi az analizáló olvasástanítást globális előprogrammal használjuk. Közel s távol a varázslat maga az, ami lezajlik első osztályban a gyerekeknél. A globális előprogramba tartozik, hogy minden szót szócsíkon mutatunk, vannak gyakran, a napi rutin részeként használt szóképek (napok, egymás nevei, tanuláshoz szükséges tárgyak, tanterem berendezési tárgyai stb.), amit el tud olvasni, mert a szókép és a jelentés összekapcsolódott. A betűtanulás szakaszában azonban először a hallási diszkrimináció fejlesztése a fontos, hogy egyáltalán azonosítani tudja egy szekvencián belül a fókuszba állított hangot. Utána szintetizálnia kell, hiszen a sok izolált hangot össze kell tudni olvasni újra egy szekvenciává. Nagyon izgalmas munka, érdemes kipróbálni! :) 

Az írástanítás általában nem párhuzamosan, hanem késleltetve zajlik. Hihetetlen elmemunkára kell rávenniük a gyerekeknek magukat, akkor, amikor egy-egy betűt kanyarítanak. Ráadásul az írott kisbetűk és a nyomtatott kisbetűk csak nyomokban tartalmaznak hasonlóságot (l. g vagy k vagy a). Azonban bizonyos fajta tollbamondás már jelen van az olvasástanulás szakaszában is. A gyerekeknek van betűkészletük. A jófej tanár néni megmondja, hány hangból áll a szó, a gyerekek leszámolják, hány betűt kell választani (nagyon fontos, hogy a hang-betű elkülönítés meg legyen nevezve!). Majd rakosgatják. Egymás után szép komótosan. Mint történetünk kezdetén a nagyi számítógép előtt ülve.

Hohó, a rokonság kézenfekvő, teremtsük termékeny kapcsolatot az informatika (ahol otthonosan mozognak a gyerekek) és az iskolai tananyag között. Vonuljunk le az informatika terembe és már kezdődhet is a tollbamondás.

Lássuk a dolog előnyeit:

- motiváló környezet

- nem megy el sok idő azzal, hogy a betűket kirakosgatják, majd rendezetten visszarakosgatják (mondjuk ez kiváló finommotorika fejlesztés is, de mindig az a kérdés, hogy mi éppen a célunk)

- kombinálni lehet kép felmutatással, rejtett képpel (smart program függönye), 

- ha össze vannak kötve a gépek, akkor tudunk egyesével, személyes írásbeli segítséget adni (pl. a megadott 3 hang közül melyiket hallod, mi megadjuk a hiányzóra az alternatívákat, amikből választ)

Természetesen elő kell készíteni a dolgot:

- biztosan legyen elérhető a terem

- legyen annyi számítógép

- ne lehessen megnyitni az internetet, hogy a kis garázdák facebookozzanak

- legyen a számítógépeket szövegszerkesztő vagy legalábbis jegyzettömb

- gyorsan tudjunk levonulni, hiszen akik kicsiket tanítanak, nagyon jól ismerik a helyzetet, hogy egy fél élet, mire felöltözünk, pisikakit elintézzünk, cipőt kötünk, sorakozunk, levonulunk, megértjük a feladatot. 

Érdemes tehát nem az első alkalomtól várni a csodát, mert a gyerekeknek először is a gépterem környezete lesz izgalmas. Úgy vélem hasznos lehet egy ismerkedős alkalmat a gépterem környezettanulmányának szentelni. Ez számítógép, ez képernyő, ez billentyűzet, mi van a billentyűzeten, betűk, számok, karakterek. Előfordulhat, hogy nem minden gyereknek engedik otthon, hogy használja, tehát a szövegszerkesztővel való ismerkedés is nagyon fontos. Meg kell mutatni, hogyan kell szünetet rakni két szó után, meg kell mutatni, hogyan vált sort és hogyan ír nagybetűt. Ennyi alapvetően elég az elején. 

LearningApps - környezetismeret órai felhasználása

Új élet kezdődött szeptemberben, amikor az önjáró és megfelelően erős öntudattal rendelkező negyedikesektől búcsút vettünk és kinyitottuk osztályunkat és szívünket a kis előkészítősök előtt. Júniusban még az egész napjuk nem állt másból, mint játékból és szórakozásból... erre itt ez a gonosz szeptember, amikor 6-7 órákat kell kibírni... figyelni... felelni... Mit tehetünk mi tanárok, hogy a tanulás is csupa játék és szórakozás legyen?

Például a környezetismeret óra első témakörét lehet a hagyományos képválogatással kezdeni. Élő vagy élettelen adott képen szereplő valami. Ez a feladattípus a halmazalkotást, a prototípus naiv elméletben megjelenő változatát fejleszti. Ezt ide teszem... ezt oda teszem. Ezek élő dolgok (élőlények)... azok élettelen dolgok. Megannyi kép válogatása, nyomtatása, laminálása, fák kiírtása árán lehet molyolni 3 percig, aztán megunják. Idő, pénz, energia egy csettintésre elmúlik. Persze elő-elő vehető... 

Nade. A LearningApps oldalon különböző tankockák hozhatóak létre, például élő és élettelen témakörben. A nyilvánossá tett segédeszközöket pedig bárki felhasználhatja... bárki, akinek van internetelérése az osztályában (nekünk csak azért van, mert én kicsaltam a főnökömtől a jelszót). A játék egyszerű: húzogatni kell élő és élettelen halmazokba a képeket. A végén ellenőrzésre teljesen egyértelmű megoldást talál. 

Ha saját tankockát hozunk létre, akkor is válogatni kell a képeket, feltöltögetni stb., mint abban az esetben, amikor offline képrakosgatást tervezünk. Csakhogy ez tartósabb, nem fog összegyűrődni és a gyerekek is motiváltabbak, hiszen az interaktív táblához csak az jöhet, aki megérdemli... nem mellesleg az ellenörző gombnak köszönhetően önálló tanulásra is alkalmas akár időkitöltőként, hiszen tanári felügyelet nélkül is azonnal kap visszajelzést a gyerkőc, hogy sikerült-e abszolválni a feladatot avagy sem. (Olvasás nélkül is megvalósítható, hiszen az ÉLŐ és ÉLETTELEN  szóképeket könnyen be tudja azonosítani a gyerek márcsak hosszúsága okán is.)

Örülök, hogy rábukkantam, holnap ki is próbáljuk!

Búcsúvideó

A gyerekek életében nagy fordulópontot jelent, amikor a serdülőkor hajnalán alsó tagozatból felső tagozatba lépnek. Osztályom most jutott el ehhez a mérföldkőhöz. Szerdán évzáró, egy kis meglepetéssel illik elbúcsúzni az osztályfőnöktől. Rajztanárukként és délutános gyógypedagógussokként úgy gondolom, hogy vizuális kultúra nevelé tanmenetbe is gyönyörűen illeszkedik az az ötlet, amit kifundáltunk, végrehajtottunk, létrehoztunk s most már csak a bemutatásra vár. Nem, nem verset tanultunk, mégcsak üdvözlőkártyát sem rajzoltunk az ofőnek. Filmet forgattunk. 

Hallássérült diákok számára a digitális technológia olyan segédeszköz az életben való boldoguláshoz, mint egy mankó vagy egy kerekesszék. Internetkapcsolatos okostelefonnal kapcsolatba tudnak lépni egy,ással a különböző üzenetküldő oldalakon keresztül, információkat tudnak tárolni, rákeresni, meg tudnak örökíteni fontos eseményeket... természetesen ez a hallókra is igaz, de hallássérültekre különösen, hiszen a videótolmács-szolgálat olykor "életmentő" lehet. 

Mivel az átlagnál is többet nyomkodják a kütyüket, jobban is ismerik a lehetőségeiket. Az egyik kislány telefonjában kiváló videóvágó programot találtunk.

Megírtuk a forgatókönyvet, leforgattuk, majd a windows-ba épített Windows Movie Makerrel megvágtuk és összeállítottuk a búcsúvideót.

A program nagy előnye, hogy képekkel, videókkal és zenével lehet gazdagítani a projektünket. Egyszerű a vágófelülete, de egyszerűségében rejlik a könnyen kezelhetősége is, tehát gyerekek is könnyen ráéreznek. Különböző effektekkel lehet a jeleneteket összefűzni. A zene vágására is alkalmas opciókkal pedig még szívhezszólóbbá tudtuk tenni a filmecskét. 

A feladat a gyerekek számára nagyon motiváló volt. Közben számos kompetenciájukat fejlesztettük: nyelvi készségek, összepontosítás, pontosság, kooperáció és együttműködés, hiszen mindenben az ő ötleteiket támogattam, nekik kellett az alternatívák között válogatni és választani, nekik kellett közösen megbeszélniük a jeleneteket. A digitális kompetenciafejlesztés sem elhanyagoltható. Sokkal motiválóbb úgy írni az osztályfőnöknek köszönő szöveget, hogy az utána elmondva kerül bele a videóba. Lelkesen dolgoztak. Ha csak annyi lett volna a feladat, hogy írjanak, amit majd összefűzünk, sokkal több ellenállásba ütköztem volna. 

Semmi sem KÉPtelenség

Nagy örömömre szolgál, hogy egy olyan oldalról számolhatok be, ami kiegészíti az eddigi képszerkesztési ismereteimet. Ez az oldal az online IPICCY. 

Egy korábbi bejegyzésben már szó esett arról, hogy szegény ember vízzel főz, avagy ha nincs photoshop tudás a birtokodban, akkor is csodákra képes az ember a paint és word szerelmetes egyesítésében. Azonban állandó hiánnyal kellett szembenéznem a képszerkesztés terén, méghozzá azzal, hogy a képek és képelemek színét nem tudtam megváltoztatni. Ennek a korszaknak azonban vége! Nem, nem barátkoztam össze és költöztettem a gépemre se Photoshopot, se GIMPet. Egyszerűen csak odatévedtem az ipiccy háza tájára és kísérletezgettem. Az apropót pedig az adta, hogy esküvői meghívóinkat és az étterem díszítésére szánt képeket én magam akartam elkészíteni. Próbálja ki bátran mindenki! 

Kooperáció és alkotás

Ma egy olyan alkalmazást szeretnék kedvcsinálóként bemutatni, ami nem is annyira a szakos maszlaggal fűszerezett IKT kompetenciafejlesztéshez, sokkal inkább a szociális készségfejlesztéshez járul(hat) hozzá gyerekeknél. Délutáni- és kézműves tevékenységek tervezéséhez ajánlom első körben. 

A gyerekek szeretnek rajzolni. Egy idő után azonban sokakban kialakul a gát, hogy nem olyan a rajz, mint az elméjükre leképződött valóságszelet és felhagynak e tevékenységükkel. Ellenben színezni mindenki szeret. Sokáig. Nem véletlen a meditációs zen színezők népszerűsége, amelyek kifejezetten a felnőtteket célozzák. A színezéssel az írás-előkészítésen kívül nem sok értelmét látom (jó relaxálni, belátom, de mégiscsak...). Ellenben, ha a színezést egy csoport közösen hajtja végre, mert egyikőjük hiányában már nem lenne kész a mű... na abban már látok fejlesztési potenciált. 

Nagy divat manapság a koperatív fa, kooperatív karácsonyfa, bohóc stb. színező, amikor több A4-es lapra van nyomtatva a kép, s egyrészt a gyerekeknek kirakósként össze kell illeszteniük, másrészt a folytatólagos színezés végett egymásra is figyelniük kell (egy bohóc ruhája nem lehet jobbra fent lila, míg balra lent hupikék vagy mustársárga). Csakhogy ezt létrehozni nagyon sok otthoni munkát igényelnye... hiszen szépen elő kell mindent rajzolni. Egy agyonhajszolt pedagógus azonban néha megengedhet magának egy kis könnyítést... amit a digitális világ hoz el számára. 

Van ugyanis egy online alkalmazás, ahova mégcsak regisztrálni sem kell, ám villámgyorsan generálni lehet jobbnál jobb kooperatív képeket. Block poster névre hallgató módszer oldalára csak fel kell tölteni a google-ből kikeresett képet, méreteit egy kicsit lehet állítgatni, s tádámm, egy kattintásnyi (na és persze egy nyomtatásnyi) távolságba került a garantált csoportélvezet. 

De láttunk egy-két példát, miért is lesz nagyon mutatós az eredmény...

Google Street View

Egy városban számos, akár ellentétes irányú folyamat zajlik. A Városi metamorfózis bloggere a Google Street View alkalmazás segítségével mutatja be az "egykor és most" állapotokat. Nem kell messzire visszamenni... 5 év alatt is gyökeres változásokat tapasztalhatnak --- jelen esetben a budapestiek. 

Úgy gondolom, hogy ez egy kiváló ötlet, ami a digitális eszköz alkalmazásának tekintetében az újragondolás  szintjén mozog. Középiskolásoknak longitudinális feladatként adható, mivel a google felvételei ritkán frissülnek. 

A fenti bejegyzésben közöl és jelen pillanatban is elérhető képek sem a valóságot mutatják, például a Práter utca azóta is teljesen más arculatot mutat, mivel a Corvin Negyed egészen a Tömő utcáig tart a maga újépítésű palotáival. 

Izgalmas és érdekes játék technofil lokálpatriótáknak. 

Mikrotanítás

Végjátékhoz érkeztünk. A félév lezárásaként számot adhattunk arról, mit is tanultunk a digitális taneszközök alkalmazásáról és ezt hogyan tudjunk integrálni saját szakunk egy kiragadott óráján. Rendhagyó módon a mikrotanítás célcsoportja nem a csoporttársainkból verbuválódott fiktív osztály volt, hanem meghívott import középiskolások. 

Egy tanítási helyzet - rutin nélkül - mindig nagy belső feszültséggel jár. Ha más nem, hát a saját magammal szemben támasztott elvárások hozzák a szívemre a frászt. Persze ezeknek a mikrotanítási gyakorlatoknak számos fontos tanulsága van, amivel hazatérhetünk. Tétje? Tulajdonképpen nincs. 

Igyekeztem legalábbis ezzel a "mi vesztenivalóm van" érzéssel részt venni a szerda reggeli szeánszon. Persze saját kérdésemre, gondolkodás nélkül meg tudom adni a választ: a hiúságom és egóm fog csorbát szenvedni, ha ez most nem sikerül tökéletesen.

Ami pozitívum, hogy amit terveztünk, azt megvalósítottuk. Ami negatívum, hogy eleve a koncepció csorba volt, amivel már a tervezés fázisában tisztában voltam, de a csoportakarat érdekében hármunk közös nevezője kellett, hogy döntsön.


Szerencsére az, amit valóban terveztem és amire készültem, az elnyerte mind a diákok, mind a saját magam tetszését. Konkrétan: Hamlet főbb szereplőire és mozzanataira egy kahoot kvízzel kérdeztem rá, amit sikeresen lebonyolítottunk. 

Az óra középpontjában a tragédia mibenléte állt (volna), amit egy közismert (mint kiderült mégsem!) példán, a Hamleten kívántunk volna illusztrálni. Konstruktív kritikaként megkaptuk, hogy túl sokat akartunk leadni és beletölteni a diákok fejébe. A kevesebb néha (mindig!) több elve igazán eszünkbe juthatott volna. A tervezésnek nagy hátránya volt, hogy nem fogalmazódott meg és nem képződött le a kívülállók számára, hogy mit is akarunk tulajdonképpen. Erre két megoldást látok:

1. nem kellett volna ennyit tervezni
2. jobban kellett volna megfogalmazni a célkitűzést és ügyesebben megteremteni a kohéziót

Az egész óra inkább tartalmi, mint technológiai központú volt, amit a mikrotanítás célját tekintve nem szerencsés. Számos lehetőséget kiaknázhattunk volna: interaktív táblára írt smart program, QR kód, szófelhő, gondolattérkép stb. De nem tettük. Nagyon értékes volt viszont, ahogy egy szociográfon keresztül mutatta be csapatunk a tragédiát mint a viszonyok kollapszusát. 

Az óra zárófeladatát pedig a diigo könyvjelző-alkalmazással való kiscsoportos kutatómunka tette ki.

Nagy tanulság, pontosabban megerősítés számomra, hogy nagyon nehezemre esik csoportban dolgozni. Ez elgondolkodtató, mivel a 21. században a csoporterőben és csoporttudásban rejlő potenciált kellene kihasználni. A konnektivizmus és a kooperatív tanulásszervezés is mind-mind arról szólnak, hogy együtt, feladatokat és felelősséget megosztva termeljen az egyén értéket. Mivel rendkívül konfliktuskerülő vagyok, nehéz megfelelően konfrontálódni a közjó érdekében. Hiába tudom valamiről, hogy az nem lesz a legszerencsésebb, nem szólok, a felelősséget áttolom az aktuális ötletgazdára, én pedig megmaradok a saját vállalt részfeladatomnál.