Tanítási filozófiám

Felfogásomban az oktatásnak a legfőbb célja, hogy olyan tudáshoz juttassuk az iskolaévek alatt a gyerekeket, fiatalokat, amely tudás rugalmas és amelynek birtokában megállják a helyüket a munkaerőpiacon, vagy általánosságban fogalmazva: a nagybetűs ÉLET-ben. 

Az iskolának nemcsak a tárgyi tudás elsajátíttatásáért kell felelősséget vállalnia, hanem azért is, hogy olyan kiforrott képességek és készségek birtokába jusson a fiatal, amellyel a későbbiekben is képes az új ismeretek beépítésére, alkalmazására és az innovációra. A digitális világban, a kapcsolatalapú információ megosztásának és szerzésének világában különösen fontos, hogy az egyén ne halmozza a lexikális ismereteket, hanem képes legyen arra, hogy a közösség által tárolt információk között megfelelően keressen. Minek tudni, hogy bizonyos események dátumra pontosan mikor történtek, amikor manapság egyre többek zsebében okostelefonok rejtőznek biztosítva a világhálón való folyamatos jelenlétet. Bármikor utána lehet nézni ennek vagy annak. 

Tanári szakpárom magyar és magyar mint idegen nyelv. Mindemellett alapvetően gyógypedagógusnak tartom magam, amely szakmámat már gyakorlom is egy speciális általános iskolában. Azért akarom tanítani tárgyaimat, mert hallássérült személyek számára különösen hasznos lehet a magyar nyelv minél természetesebb használatának egy idegennyelv-szemléletű megközelítése. Úgy vélem a gyógypedagógiai nyelvfejlesztő módszerek mellett a magyar idegennyelv-szemléletű megközelítése hasznos lehet, jobban strukturálhatóak a nyelvtani szabályok olyasvalaki számára, akinek nem magától értető módon anyanyelve a magyar nyelv. Viszont pontosan ennél és az általam kizárólag tanítani kívánt populáció végett beszűkül a lehetőség, hogy milyen elméleti keretek állnak rendelkezésemre, ugyanis a tapasztalataim alapján bizonyos magától értetődő elvárást (pl. folyamatos önálló írásbeli alkotómunka) el kell vetnem, hiszen tudom, hogy az önálló írásbeli szövegalkotás nem megy még egy nyolcadikos ballagó diáknak sem. Ezért gondolom, hogy a magyar mint idegen nyelv módszertan segítségével fejleszthetőbbé válik ezt a kompetencia is.

Created with Tagul.com

 A tanítási módszerekben, amelyeket eddigi tudásom alapján alkalmazok többféle tanítás- és tanuláselmélet köszön vissza. Ennek az az oka, hogy míg egy halló középiskolai osztályban, ahol a tanítási gyakorlataimat végzem egyértelműen a konnektivitsa és konstruktivista felfogás alkalmazandó, melynek értelmében a tanár inkább segítője, mediátora a tanulási folyamatnak, addig egy hallássérült közösség tanáraként alsó vagy felső tagozaton sokkal inkább a behaviorista felfogásnak azt az elemét tükrözi, ami a gyakorlásról szól. Meggyőződésem, hogy halmozottan fogyatékosok vagy éppen beszédfogyatékosságban érintettek számára a túltanulás, az egy-egy nyelvi forma/panel automatizálása nagyon fontos. A gyakorlás útján szerzett rutin hangsúlyos, s csak ezek alapján lehet a kreatív feladatokban önálló teret biztosítani. 

Sok esetben a nyelvfejlődésben és beszédképességben való elmaradás a gondolkodás fejlődésére is hatással van, értve ez alatt azt is, hogy a hallási kapu korlátozott működése miatt az információk szűrése, kritikátlan elfogadása, téves következtetések levonása és rigid gondolkodásmód akadályozza a rugalmas, kreatív feladatvégzést. Az önálló alkotás, szövegalkotás nem működik, mert a nyelvi megvalósítás nem megfelelő. Tanári vezetés, segítés mindenképpen kell ahhoz, hogy a diák által mondani kívánt dolgot nyelvhelyességi szempontból elfogadható nyelvi burokkal lássuk el, s valóban az ő nyelvi szintjének megfelelő, de helyes nyelvi minta rögzüljön. Amint a beszéd megindul, a gondolkodás is meglódul, de ehhez kell az intenzív vezetés. Egészen más a helyzet azon tanulócsoportok körében, ahol lehet építeni az előzetes tudásra, legyen szó akár digitális kompetencia legyen akár tényszerű ismeret, vagy éppen nyelvi választékosság porondon. 

A javítás és értékelés, illetve az intenzív vezetésből adódó módszerek összefüggnek. Számomra fontos, hogy a diák maga vegye észre, hogy hibázott, s maga javíthassa ki, tanulva ebből is. Példaként egy tollbamondási gyakorlatot említenék, amit alsó tagozaton napi szinten végzünk nagyothalló gyerekekkel. Gyakorlatomban úgy zajlik, hogy míg diktálom (szavak, szószerkezetek, mondatok), fel is kerül a táblára. Differenciálásra ad lehetőséget, hogy a gyengébben odajöhessenek a táblához, elolvashassák, leszótagolhassák, majd helyükre visszatérve leírhassák. Mielőtt javításra kerülne a sor, körbejárok, s a szarvashibákat tartalmazó szavakat bekarikázom ceruzával, jelezve, hogy ott valami elkerülte a figyelmét. Más lehetőség, hogy kiolvastatom vele a szót, hogy saját maga szerezzen akusztikus visszacsatolást a szóképről. Elképzelhető, hogy én differenciálom a kritikus szavakat: golyostoll – gólyóstoll – golyóstoll. Amint ennek vége, felfedem a táblára írt helyes megfejtést és a gyerekek maguk javítják zölddel. Gyógypedagógiai intézményben kis létszám mellett mindez megvalósítható, azonban egy többségi, halló általános iskolában ezt így kivitelezni valószínűleg csak korlátozottan lehetséges. 

Az értékelésnél is figyelembe kell venni az óratípusokat. Fontosnak tartom, hogy a formatív értékelés és szummatív értékelés egyaránt, egy feladaton belül megvalósulhasson. Például szummatív értékelésnél is különbséget kell tenni, hogy nyelvileg vagy tartalmilag értékelek-e egy produktumot. A magyartanári gyakorlat során követni kívánom azt a hármas felosztást, amit vezetőtanáraim és saját emlékeim is mutatnak: egy szövegalkotási feladatra 3 jegyet adok. Nyelvi, stílusbeli és szerkesztést érintő osztályzatot, amelynek szilárd szempontrendszere és értékelési elvárásai a diákok számára is ismertek, hogy minél egyértelműbb és átláthatóbb legyen a rendszer. Úgy vélem, hogy magyartanárként el fogom különíteni a műfajokon belül azokat, amik az érettségi végett fontosak, és azokat, amelyek az élethez kellenek. Ez többek között a technológiával is összefügg. Míg érettségi alapvetően kézírással, a kézírásos szerkesztési elveknek megfelelően történik, addig az életben formanyomtatványokon és digitális szövegeken lavíroznak az egyének. Erre a különbségtételre is nagyon fontos figyelni - véleményem szerint. 

Másrészt a formatív értékelés szempontjának magyartanárként elsődleges helyet kell biztosítani egy szövegalkotási feladatban. Nem várhatom el egy esszé vagy bármilyen kreatív írásos gyakorlat során, hogy első nekifutásra adják be, amit majd osztályzattal értékelhetek. Számomra az lehet elfogadható, ha több lépésben kap visszajelzést a diák. Megadom a lehetőséget és a segítséget a szöveg csiszolásához kérdésekkel, szempontokkal, javaslatokkal. Ennek elfogadása már az ő felelőssége. A párokban való tanulás és alkotás egymás kritikai felügyeletét is lehetővé tenné, könnyítve ezzel a tanár munkáját, hiszen kivitelezhetetlen, hogy egy 35 fős osztály szövegalkotási feladatát 3 alkalommal s összegyűjtve átnézve érdemi változtatásra sarkalljam. Nincs ennyi óra a napban.

A tanítás elméleti céljait elérni többféle irányból lehetséges. Mindenképpen fontos motivációs elem, hogy a diákok alkossanak, az ő tudások, világuk jelenjen meg, azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy az iskola nemcsak oktató, de nevelő intézmény is. Úgy vélem, hogy egy serdülő korosztály számára mindenképpen fontos az iránymutatás, terelgetés. Ennek haszna és sikere azonban csak úgy valósulhat meg, ha a legnagyobb befolyásoló forrás, a kortárscsoport belső terméke a felnőttek által is elfogadható irány, merre kanyarodnak a fiatalok. A kritikai gondolkodás, az érvelőkészség, a kortárscsoport közös hozzáadott energiája egy projekt vagy csoportmunka keretében olyan markáns nevelő erővel hatnak véleményem szerint, amiből a legtöbbet lehet profitálni hosszú távon. Sokkal több értékhez jutnak így, mintha életrajzokat és műfaj meghatározásokat magolnának be és adnának vissza inkább kevesebb, mint több sikerrel a témazáró dolgozatban. Ez ugyanis nem más, mint a Bloom-féle - ma már vitatott, de még alkalmazható - taxonómia két első lépcsőfoka: az ismeret felidézése, felismerése és a megértés. De alkalmazni, alkotni, létrehozni és értékelni - már magasabb szintű kognitív folyamatok. Viszont ezek gazdagítják az egyént, hiszen kognitív műveletek végrehajtásában is gyarapodnak. A technológia is csak akkor lehet gyümölcsöző, ha a diákok használják, ők alkotnak vele.

A technológia is akkor gyarapítja az egyént, akkor ad hozzá a tanulási környezet cizelláltságához és a tanulási folyamat támogatásához, ha több és más jellegű tudást, ismeretet vagy készségfejlesztést kínál. Magyar órákon - amennyiben a technikai környezet adott - önálló kutatómunkában vagy különböző cikkek kritikai olvasatának fejlesztésében nagyon hasznos lenne az online hírfolyamok áttekintése. Nemcsak az adott kijelölt témában merülhetnének el ez esetben a diákok, hanem egy másfajta kompetencia birtokába is jutnak: az internetes közösségi tartalmak megítélésében is. Offline anyagok (könyvek, folyóiratok) esetében is él még a kifejezés, hogy fehér irodalom. Lektorált, hiteles, megkérdőjelezhetetlen, forrásként hivatkozható. Azonban egy web2-es gondolkodásmód mellett, amikor társszerzői lehetünk egy wikipédia szócikknek, hol kérhető számon a fehérirodalmi elvárás. Az információk megítélése, gyűjtése és szűrése fontos kompetencia, amit fejlesztenie kell szaktantárgytól függetlenül minden pedagógusnak, mert az internet maga is rengeteg veszélyt rejt magában. 

Tanárként ez egy olyan elv és feladat, amivel azonosulnom kell. Abban a helyzetben vagyok, hogy gondolkodásom előterében még messze nem Onlájnia szerepel ellentétben a mai diákok többségével. Nekem is kihívás, hogy autentikus és hiteles tanár hogyan legyek, ha még magam sem kezelem biztonsággal az új technológiai lehetőségeket. Tanítási filozófiámban éppen ezért az egymás tanítási is szerepel, hiszen a tanár a diákoktól megtanulhat sok mindent a 21. század virtuális valóságáról, megtanulhat sok mindent diákjai érdeklődéséről, de ezek kanalizálása, rendszerezése, ésszerűsítése és felhasználása módszertanilag már a tanár dolga lehet, hiszen ő kiemelkedve, kicsit kívülről szemlélve könnyebben, s objektívebben terelheti a saját tudás gyarapításának folyamatát mindenki számára éppen annyira, mint amennyi a következő elérendő lépcsőfokhoz szükséges.