Mikrotanítás

Végjátékhoz érkeztünk. A félév lezárásaként számot adhattunk arról, mit is tanultunk a digitális taneszközök alkalmazásáról és ezt hogyan tudjunk integrálni saját szakunk egy kiragadott óráján. Rendhagyó módon a mikrotanítás célcsoportja nem a csoporttársainkból verbuválódott fiktív osztály volt, hanem meghívott import középiskolások. 

Egy tanítási helyzet - rutin nélkül - mindig nagy belső feszültséggel jár. Ha más nem, hát a saját magammal szemben támasztott elvárások hozzák a szívemre a frászt. Persze ezeknek a mikrotanítási gyakorlatoknak számos fontos tanulsága van, amivel hazatérhetünk. Tétje? Tulajdonképpen nincs. 

Igyekeztem legalábbis ezzel a "mi vesztenivalóm van" érzéssel részt venni a szerda reggeli szeánszon. Persze saját kérdésemre, gondolkodás nélkül meg tudom adni a választ: a hiúságom és egóm fog csorbát szenvedni, ha ez most nem sikerül tökéletesen.

Ami pozitívum, hogy amit terveztünk, azt megvalósítottuk. Ami negatívum, hogy eleve a koncepció csorba volt, amivel már a tervezés fázisában tisztában voltam, de a csoportakarat érdekében hármunk közös nevezője kellett, hogy döntsön.


Szerencsére az, amit valóban terveztem és amire készültem, az elnyerte mind a diákok, mind a saját magam tetszését. Konkrétan: Hamlet főbb szereplőire és mozzanataira egy kahoot kvízzel kérdeztem rá, amit sikeresen lebonyolítottunk. 

Az óra középpontjában a tragédia mibenléte állt (volna), amit egy közismert (mint kiderült mégsem!) példán, a Hamleten kívántunk volna illusztrálni. Konstruktív kritikaként megkaptuk, hogy túl sokat akartunk leadni és beletölteni a diákok fejébe. A kevesebb néha (mindig!) több elve igazán eszünkbe juthatott volna. A tervezésnek nagy hátránya volt, hogy nem fogalmazódott meg és nem képződött le a kívülállók számára, hogy mit is akarunk tulajdonképpen. Erre két megoldást látok:

1. nem kellett volna ennyit tervezni
2. jobban kellett volna megfogalmazni a célkitűzést és ügyesebben megteremteni a kohéziót

Az egész óra inkább tartalmi, mint technológiai központú volt, amit a mikrotanítás célját tekintve nem szerencsés. Számos lehetőséget kiaknázhattunk volna: interaktív táblára írt smart program, QR kód, szófelhő, gondolattérkép stb. De nem tettük. Nagyon értékes volt viszont, ahogy egy szociográfon keresztül mutatta be csapatunk a tragédiát mint a viszonyok kollapszusát. 

Az óra zárófeladatát pedig a diigo könyvjelző-alkalmazással való kiscsoportos kutatómunka tette ki.

Nagy tanulság, pontosabban megerősítés számomra, hogy nagyon nehezemre esik csoportban dolgozni. Ez elgondolkodtató, mivel a 21. században a csoporterőben és csoporttudásban rejlő potenciált kellene kihasználni. A konnektivizmus és a kooperatív tanulásszervezés is mind-mind arról szólnak, hogy együtt, feladatokat és felelősséget megosztva termeljen az egyén értéket. Mivel rendkívül konfliktuskerülő vagyok, nehéz megfelelően konfrontálódni a közjó érdekében. Hiába tudom valamiről, hogy az nem lesz a legszerencsésebb, nem szólok, a felelősséget áttolom az aktuális ötletgazdára, én pedig megmaradok a saját vállalt részfeladatomnál.