Tapasztalatok egy elmetérkép készítéséről

Az elme- vagy másként gondolattérkép kooperatív tanulásszervezési módszer nagyon közel áll hozzám. Saját magam tanulását is megkönnyíti ez a fajta vizuális szervező, ami lehet fürtábra vagy egyszerű pókhálóábra, de már középiskolában kifejlesztettem a saját rendszeremnek megfelelő folyamatábrák segítségével való tanulást. Erre alapozva különösen lelkesen fogadtam a feladatot, miszerint digitális elmetérképekkel fogunk megismerkedni. 

Korábban a bubbl.us ötletbörze megjelenítésre szolgáló alkalmazást ismertem. A repertoár immár a MindMeister programmal bővült. Az felhasználás regisztrációhoz kötött, s sajnos az alapszint csak korlátozott lehetőségeket biztosít munkaszervezés hatásfokának maximalizálására (pl. képet feltölteni nem lehet).

A munka tanulópárokban zajlott, amely párok szaktárgyi szempont mentén szerveződtek. Magyar szakos lévén adott volt, hogy alapvetően irodalmi témát válasszunk. Mivel kettőnk közül én voltam, aki már végzett tanítási gyakorlata során digitális elmetérkép felhasználást igénylő feladatot, megosztottam tapasztalatomat társammal. Annak idején a diákoktól Vörösmarty Mihály életrajzát kértem gondolattérképen ábrázolni, a csomópontokat Vörösmarty különböző szerepeinek kellett szerveznie. Most Arany Jánost választottuk, s az életművön belül szűkítettünk a balladaköltészetre. "Munkatársam" könnyebben ráérzett a MindMeister szerkesztési lehetőségeire, így az alapstruktúrát a közös megbeszélést követően ő végezte. Ezt én kiegészítettem, illetve az elméleti hátteret is végleges formába öntöttem.

Az együttműködés szociális értelemben hatékonyan zajlott, mivel mindketten segítő javaslatokkal fordultunk egymás felé, kiemelve a másik már elvégzett feladatának legnagyobb erényeit. A módosítási javaslatok kérdésként lettek megfogalmazva, demokratikusan hoztunk döntést. 

A kommunikációt azonban nagyban akadályozta, hogy e-mailen keresztül léptünk egymással kapcsolatba, s itt a levélváltásra való várakozás miatt ingadozott a munka dinamizmusa, illetve volt, amikor csúszott az információ, s stagnált a szerkesztés. Nehézkessé tette tehát a munkát a pusztán virtuális kapcsolattartás. 

A másik hatékonyságcsökkentő elemet maga az oldal jelentette - legalábbis az én számomra. Lehet, hogy a laptopom, lehet, hogy az internet, lehet, hogy a böngésző okolható, de az biztos, hogy nagyon sokáig tartott az oldal frissülése és a kattintott utasítás megvalósulása. Továbbá maga a gondolattérképen létrehozható szintezés és elhelyezési opciók egyáltalán nem elégítik ki azt az igényemet, amit papír alapon filctollakkal meg tudok valósítani. Kétségtelen előnye az online gondolattérképnek, hogy interaktív lehet, gazdagon elhelyezhetőek benne audiovizuális élményt nyújtó csemegék, mint kisfilmek, felolvasások stb., azonban a térkép jelleg csökevényes marad, nem lehet a kapcsolatokat és a szinteket olyan érzékletesen ábrázolni, mint papír alapon. Természetesen minden feladat esetében el kell dönteni, mi áll a fókuszban. Mivel az általunk megfogalmazott munka során főként az elmetérkép interaktivitására helyeződött a hangsúly, nem vett el a kész termék értékéből az az igényem, hogy minél gazdagabb térképet lehessen rajzolni. De más jellegű feladatban, ahol például összefüggések ábrázolásán lenne a cél, már nem kielégítő az a megoldási javaslat, amit a MindMeister kínálni tud.

Az együttműködést jó hangulatúnak, eredményesnek és kölcsönösen támogatónak éltem meg, ezért köszönet munkatársamnak.

A technika meg az ördöge

Most egy olyan példát szeretnék megosztani az olvasókkal, amit a napokban éltem meg saját tanítási gyakorlatom során a munkahelyemen. Egy olyan példát, amikor a technikát meglátogatja a saját kis ördöge, de a gyerekek által hozott partnerségi alkalmazkodással a helyzet valamelyest mégis menthető. Helyszín, időpont: negyedik osztály, délután. 

Mivel a gyerekek kalendárium óra keretében a szentendrei Skanzenben kirándultak délelőtt, tudtam, hogy délután kiélhetem kreativitásomat és úgy dolgozom velük, ahogy csak akarok, mivel nincs komolyabb lecke (elvárás), ami lebegne a fejem felett. 

Figyelembe véve, hogy decemberben érkeznek hozzám az életpályamodell zászlaja alatt a minősítő bizottság tagjai, gondoltam elkezdem tréningelni a gyerekeket bizonyos feladatokra, s arra, hogy számítógépet, interaktív táblát és internetet fogunk használni. Mert kell. Mert kell, hogy pontot kapjak erre is. 

Nagy dérrel-durral átvonultunk az egyetlen olyan tanterembe, ahol - elvileg - van csatlakozás a világhálóhoz. A lelkes feszültség már érződött a gyerekeken. Állomásos feladatokat terveztem, laptopomat is behoztam, hogy minél szélesebb spektrumban gyakoroljam az IKT eszközök alkalmazását tanulási helyzetben. Azzal akartam kezdeni, hogy a természetismeret órán tanult madarakra (zöld küllő és kakukk) rákeresünk, hogy lerajzolhassuk, életmódjukról rövid youtube videókat nézzünk. Igen ám, de az egyetlen potenciális internetes teremben nem volt internet. Az egész délután tervezete borult és még az amúgy félig kötelező feladatot (madárrajz) sem tudtuk megvalósítani, mivel a könyvtár is zárt ajtók mögött rejtőzött már. 

Azonban jött a fordulat. A gyerekeknél ugyanis volt tablet. Feltételeztem, hogy mivel közösségi hálókon beszélgetnek, internetkapcsolatuk is akad. Nem tévedtem. Úgyhogy az általuk hozott eszközökön rákerestünk a madarakra, körbeültük és lerajzoltuk. Sajnos videózásra és az általam kifundált játékos képességfejlesztő, illetve nyelvi feladatokra nem volt alkalmas a tablet, de legalább egy sikerélményünk akadt. 

Ez a példa azonban felteszi bennem az őszinte aggodalommal átszőtt kérdést, hogy amíg az infrastruktúra nem adott egy intézményen belül, addig miért várják el a pedagógusoktól, hogy magas szintre emeljék az IKT eszközhasználatukat.