Hogy miért?
Mert 2020. március 16-án bezárták kapuikat a magyar iskolák (is). Meddig tart? Mit csináljunk? Hogyan tovább? Ezekre a kérdésekre senki nem kapott választ. És most, hogy 3 napja újra kinyitották a kapukat, talán csak még több kérdés motoszkál a fejekben.
Amikor egyetemre jártam, már tudtam, hogy az egyik leghasznosabb órám/tantárgyam a Modern Eszközök a Pedagógiában fantázianévre hallgat. És miért? Mert egy olyan ember oktatta, aki közel tudta hozni hozzám a digitális írástudást.
A fenti bekezdésnek két kulcsa van. Az egyik a digitális, a másik az ember.
Tőlem nagyon távol áll az, hogy a gyerekeket a digitális taneszközökkel oktassam, holott jómagam számos programot jártassággal használok - a magánéletemben. Meg szerény is vagyok.
Távol áll tőlem, mert a jelen iskolarendszerből nehezen tudnék más kiemelni, mint azt, hogy szinte akaratlagos gátakat állít a digitális taneszközhasználat elé.
Sok kolléga magasztalja a SMART programot és a különböző okostáblákat... de miért. Mert huzogatni lehet rajta ikonokat, meg videót lehet nézni. Rendben, a videóval nem is vitázom, de a huzogatásra pont jó a táblára ragasztott szócsík és a gyurmaragacs.
Nehezen tudom gúnyos belső mosoly nélkül hallgatni, amikor arról beszélnek, hogy az interaktív tananyagé a jövő és mennyire jól adaptálták a régi szövegeket interaktív tananyaggá. Attól, mert a felület digitális, még nem lesz egy tananyag interaktív. Ha a tanár kattintgat és továbbra is csak a prezentációs szolgálatot látja el, akkor nem felváltja, csak kicseréli a zöld táblát, e-táblára. Ameddig a gyerek csak néz és nem tevékeny... minden egyes gyerek párhuzamosan nem tevékeny... nem lehet interaktivitásról beszélni.
A digitális munkarendben megvalósított szörnyszülött próba szerencse alapú, koncepció nélküli. A felszínen düh és kétségbeesés van bennem. A mélyben azonban hála a tapasztalatért.
Hálás vagyok, mert
- túlgyötörtem magam néhány korlátomon, ami a live oktatással kapcsolatos
- elhagytam félelmeket azzal kapcsolatban, hogy belefolyjak a családok életébe
- számos digitális felülettel ismerkedtem meg, amiben immár otthonosan mozgok és ... lassacskán barátok leszünk.
- nagy mértékben fejlődött a vakon 10 ujjas gépírástudásom
- a gyerekekkel intenzív egyéni órákat tudtam tartani, ami a valóságban nem jöhetett volna létre
- a szülők is jobban megismerték a saját gyerekük tanulási szokásait
- fejlődtem a szövegfeldolgozás protokoljában, ahogy a gyerekek is.
- rengeteget tanultam magamról, ami nem mindig pozitív. De az is kell.
- a távolság ellenére sok kollégával közelebb kerültem az online mítingeken.
- bátrabban mondom ki a véleményemet.
- felismerem, hogy szorongani felesleges... bár még változtatni nem tudok.
A következőkben pusztán saját magam miatt fogom összeírni a tapasztalataimat, amit ebben a 3 hónapban megéltem a digitális munkarendben. Szeretnék SAJÁT MAGAM számára is kicsit tudatosabban reflektálni, hogy
- mit MIVEL és miért csináltam?
- mit és MIVEL lehetett volna még másképp?
- mi vált be és mi nem?
- mi alkalmazás milyen célhoz vált be?
Mivel hallani csiripelő madarakat arról, hogy nem ez volt az utolsó digitális munkarendre való átállás... érdemes feltankolni a tapasztalatok tárházát... mert lesz itt még 7 szűk esztendő.
Legalábbis, ami a motivációs üvvegolyók szétszóródását illeti...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése